» I AM NO ONE «

Hétköznap iskolában vagyok, akkor nem nagyon nézek fel facere, suli után, de akkor csak válaszolok azoknak, akik írtak nekem.. Ha valaki folyamatosan irrogál, akkor hogyan tudnék én írni neki???  Nem nagyon élvezem az itthon töltött perceimet, inkább kint vagyok a barátaimmal, olyankor meg félreteszem a telefonomat és megszüntetem a kapcsolatot a virtuális világgal.. Ha már baráti társaságban vagyok, akkor miért kockuljak és beszélgessek másokkal?? Miattam (is) vannak itt... Na, mindegy... Történetes képen, ha facén nincs kint, hogy van párom, attól az még nem azt jelenti, hogy nincsen.. Mi van, ha én nem akarom kirakni vagyis nem az, hanem csak friss a dolog.. Szakítunk egy hónap után és akkor hülyének néznek, hogy miért van/volt kinn?! (Remélem ez nem fog megtörténni egy hamar, mert felgyújtom magamat.XD) Ha itthon vagyok, tanulok és akkor se beszélgetek senkivel, csak azzal, akivel napi szinten dumálok... Egyszerűen nem tudom elhinni, ha valaki nem képes felfogni, hogy van magán

Van olyan dolog az életedben, amit bármi áron megváltoztatnál/kijavítanál?Ami árnyékot tudna vetni az életedre, olyanra gondolok, amibe ha belegondolsz, hogy hogyan is volt, akkor elfog a düh, a tehetetlenség, félelem, kétségbeesés, fájdalom, csalódottság?! /P.Á./ Ezt a kérdést eleve át kellett fogalmaznom, mert nagyon értetlen volt, de a maga a tartalma az kiváló.   Szerintem mindenkinek vannak olyan dolgait, amit megbánt és legszívesebben kitörölné az életéből vagy legalábbis az emlékezetéből. Én is beletartozok a mindenkibe, ezért természetesen nekem is vannak ilyen dolog.. Valaminek már a puszta jelenléte is irritál.. Az én gyengeségem az, hogy állandóan a múltbéli dolgokon rágódom, folyamatosan összetalálkozok olyan személyekkel, akik depresszióba, álmatlanságba taszítottak engem.. Esélytelen, hogy én a jelenben és a jövőben éljek.. Igazából ezek közül mindegyik megtalálható az életembe, ami úgy bizonyosodik be, hogyha egyedül vagyok és gondolkozom, akkor a múltamat kísérem

Sokszor csak bámulok magam elé és nem tudom, hogy mit kezdjek magammal.. Nem szeretek itthon lenni és ettől totál begolyózok, van egy kis házi feladatom, de azt még nem szeretném megcsinálni, mert nagyon nincs hozzá kedvem.. Dialógust írni.. x33 Na mindegy, inkább hallgattam a zenéimet, ami nem emberi fülnek való..  Minél több kedvenc mnyuzikot próbáltam összeválogatni az oldalra a favoritok közül, hiszen ahány ember, annyi igény, így mindenki megtalálja a magának megfelelőt. Édes apukám nagyon örülhet jelenleg nekem,hogy ilyen hangerővel hallgatom a "ducduc"-ot, mert nagyon nem képes elviselni a rockot, no meg aztán a screames metaltól egyszerűen kiszalad a világból, szóval teljesen imád engem. x33 Összevissza írok mindenféléről most, mert írós hangulatban vagyok, azonban nem jut eszembe semmilyen téma, de mindj felnézek ask.fm -re, mert van egypár megválaszolatlan kérdésem, ami ilyen kifejtős választ kíván magának, szóval szerintem megválaszolom azokat ide. 👅💀💃💪😂

Nem a legkönnyebb dolog elbúcsúzni valakitől, főleg, ha az egyik legjobb barátnőd, aki betölti az üres űrt, boldog perceket okoz neked, bármikor ott van melletted... Nélküle szerintem elveszek.. Nélküle nem annyira jó semmi... Igaz, hogy nem úgy ment el tőlünk, de az is nehéz, ha valaki fél évre elutazik, s csak interneten tudunk találkozni... Szerintem könnyes búcsú lesz a mai nap folyamán. Hogy miért?? Mert kiszakítanak belőlem egy darabot... Nem kéne önzőnek lennem, örülnöm kéne a lehetőségének, amit kapott, s ezt tiszta szívből meg is teszem... De azt a hiányt senki nem fogja pótolni... Kevés idő a fél év, de arra jó, hogy megváltozzunk.. Ettől félek a legjobban.. Mindegyikünk változik, s ha visszatért nem lát majd olyan szívesen, mint ezelőtt...  Csak annyit tudok biztosan, hogy én itt fogok rád várni, amíg haza nem érsz.. SZERETLEK! 😭😭💔💔💔❤❤❤❤

Egész délután pogácsát sütöttem az egyik legjobb barátnőmnek, mer 30-án lesz a születésnapja.:D Tavaly is ezt kapta tőlem.:D Kilencedikben minden nap pogácsát zabáltunk, amit természetesen ő hozott. s azt ettünk.:D Holnap matek témazáró.. belenézegettem a feladatokba, megoldottam párat, remélem egy négyest minimum össze tudok kaparni.. szóval igen.. de már annyira nincs erőm, majd holnap óra előtt átnézem a Kittivel.^^ Igen, neki sütöttem pogácsát! *-* ^^

Nem tudom, hogy volt-e már veletek olyan, hogy valaki zaklatott és soha nem akart leállni?! Most a koncepció, nem mást, mint barátnőm.. barátja exe folyamatosan zaklatja őket, nem akar leállni és vissza szeretnè hódítani a srácot... szemétség..

Gondoltatok már arra, hogy az élet és a halál egy közeli paradoxon? Először is tisztázzuk a paradoxon fogalmát... Ez nem más, mint egy olyan szövegbeli szerkezez, amely ellentéteket tartalmaz, ilyen például a  ,,haláli jó". Az alapvető kérdés nem az, hogy van-e élet a halál után, hanem, hogy élünk mielőtt meghalunk?! Az életrendje az, hogy megszületünk. élünk s végül  beköszönt az éjszaka, ami bármikor lecsaphat ránk, s elködösít minket az örökké valóságba, ahol csak ÉN és a saját világom található. Ez olyan alkonyatos megfogalmazás volt.. jej, x33 Igaz, nem nagyon kéne még ezzel foglalkoznom, hiszen az életemből van még körülbelül hatvan, hetven év.. Akkor is a kíváncsiság magába szippant, ebből nem lesz annyi életév.. na, jó, vissza a tárgyra! Kíváncsi vagyok, hogy hol és mikor fog beköszönteni az örök sötétség... Azonban, ha kapnék egy könyvet, amelybe bele lenne írva a végzetem, nem feltétlenül kukucskálnék bele.. Prokontra argument.. Megnézném, mert kíváncsi vagyok és

Aludni kéne... Hát akkor aludj.. csak a megoldás nem ilyen egyszerű, ha az agyunk nem képes leállni, akkor hogyan várhatnánk el azt, hogy kikapcsoljuk vegre az agyunkat?! Aludnom kéne, de inkább itt posztolgatok.. egyszerűen nem szeretem lekapcaolni a szoftverem... miért?? Holnap iskola van..aludni kell..figyelni es tanulni..ez van..ilyen az élet.

Mindenkinek eljön egyszer előbb vagy utóbb, hogy összeveszik a legjobb barátnőjével és akkor eljön a vég, részben összetörik, a lelkünket a légüres tér veszi át, amely kong a szomortól, csalódástól, s hiányérzettől, amit a másik fél töltött be. Azonban a legjobb barátságokban eljön az a fázis is, amikor kibékülünk, aztán ez felszabadít minden rossztól, amit eddig éreztük, amíg eltűnt a fél az életünkből... Nem igaz barátság az, amelynél nem vagyunk képesek elfogadni egymás hibáját, s állandóan azt lessük, hogy mikor dörgölhetjük az illető orra alá... Emberek vagyunk, megtörténik.. Főleg, ha iszonyat sok lány van egy helyen.. Elmondok valamit, ha erre még nem jöttél rá, hogy a lányok között nagyon kevés igaz barátság fordul elő.. Most hülyének tartasz, de így van, majd rájössz! De várjunk, miért is feltételezek én itt ilyeneket, de most komolyan?! Mindenkinek vannak rossz tulajdonosságai, nekem is, nem is egy, de így vagyunk a tökéletlen tökéletesek! Azonban sok lány kibeszéli a másika

Tűnődtem 1-2 dolgon, ami nagyon piszkálta már a csőrömet... Miért van az, hogy egy ember nem tud lekopni, normális lenni vagy békén hagyni a másikat? Nyilván, sokszor nem határozhatjuk meg az embereket az életünkben, el kell őket viselni... De vajon miért? Az élet egy újabb próbát állít elénk? Küzdenünk kell, hogy megismerjük önmagunkat? Nem tudhatjuk, szerintem ez mindig egy feltevés lesz csak, amire soha nem kaphatunk választ, ha csak nem száll le az Úr angyala és közli velünk a dolgokat... baff.xD

,, A kudarcaid veled vannak..nem ellened! Minden kudarc, amit megélsz csupán egy kovács ütése a sorsnak miközben tűzben éget...ès még annyiszor oda fog csapni..fáj..fáj..de amíg az izzó penge kitart s nem hullik darabjaira..csupán edzettebbé válik s ha elérte tökéletes szilárdságát, törhetetlenné válik s immár nem számít keserű múltja"

A kudarcainkat próbáljuk úgy felfogni, mint élet küzdelmeit... Tudom, hogy nehéz sokszor nekem se megy... minden egyes akadállyal megküzdöm és nem adom fel...Nagyon nem szeretem, amikor már csak tesi órán se próbálják meg az előttük lévő feladatot véghez vinni és azon kacarásznak, ahogyan a másiknak nem sikerül.. Pedig Ő volt az, aki feladta, nem küzdik meg vele.. Ennek ellenére jutalmat érdemlő egyént nevetik... khm.. kérlek karma! Ahogyan most ezt itt írom, eszembe jut minden kudarcba fulladt élményem, lassan a sírógörcs felemészt.. a pokol tüze, ahogy érzed és látod.. Próbáljunk kicsit elgondolkozni és vidámnak lenni.. nem boldognak!! Ahhoz még több lépés kell! A vidámság és a boldogság nem ugyanaz! Ha meghal a kutyám és megnevettetnek, akkor vidám vagyok, azonban a fájdalmam, amit éreztem még nem tűnt el! Ha igazán jól érzem magamat, szívből jövő jó kedvet közvetít a testem, és csak nevetek, nevetek, akár akaratlanul fogva vagy egy apró kis dolog, ami szívhez szól, akkor boldog

Ne gondoljuk azt, hogy semmikor nem bánthatnak meg, mert erősek vagyunk! Hogy miért? Mert ez csak egy ábránd, amit a saját agyunk, a saját szüleményeként pörget le... Az élet, az Isten vagy talán a sors különös helyzeteket teremt nekünk és végül mindig a párnákba, kapucnis pulcsinkba rejtőzünk el és próbálunk eltűnni és észrevétlennek maradni.. Pedig pont nem ez az a megoldás... Hiszen ezzel csak minden szemet magunkra szögezünk... Bár mit tudok én? Ülök a gépem előtt és bámulom a sorokat, amelyet azért csinálok, hogy kiadjak minden szívfájdalmat... senki nem olvassa.. nem is baj, de én ettől megkönnyebbül a lelkem.. Próbálok a sorok között olvasni és nem sablonosnak maradni..  A gyönyör az, amivel folyamatosan találkozunk.. Így vagy úgy... Bárhogyan, ki-hogyan értelmezi ezt a szót.. Én ezt vettem figyelembe: ,,kívül gyönyör, belül halott ribanc".. igen.. most már szinte csak ezek léteznek.. nyugodj meg szívem, ezzel nem akarlak megbántani, ha olvasod, azt